2024. március 28.
Gedeon
napja van
Sport

Sportegyesület bemutatása

Helyi labdarúgás rövid története

 

Simaságon az 1930-as években beszélnek először focicsapatról, az akkori Levente Egyesület tagjai alkották az úgynevezett „mezítlábas csapatot”. Volt, aki tényleg mezítláb, volt aki az egyetlen cipőjében rúgta a labdát minden rúgás után megnézve nem jött-e le az orra a cipőnek. Ekkor még a mostani óvoda helyén volt a pálya a faluban.

A háború után a 40’-es évek végén az EPOSZ (Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége) jelvényét viselve alakult újra focicsapat. Ők már rendszeresen látogatták kölcsönösen egymást a szomszédos településekkel, lovas kocsikkal, kerékpárokkal, hogy megmérkőzzenek egymással. A futballpályánk ekkor a kastélykertben volt.

Az 50’-es évek végén már szabályos körzeti bajnokságot vívtak egymással a települések, és ekkor már kialakultak az úgynevezett „örökrangadók” „veszekedős” meccsek, amit például Mesterházán egyszer pisztolylövés kellette megszakítani, annyira egymásnak estek nézők és játékosok. 1954-ben alakították ki a mostani helyén a pályát.

1970-ben a Tsz egyesítés után (6 település egyesült) jött létre az igazi csapat, amit az akkori Tsz Elnök Szabó József vett szárnyai alá. Megalakult a Simasági TszSK (Termelőszövetkezeti Sport Klub) 1971-ben már a Megyei II osztályban játszottak. Ez évben kivitték a csapatot repülővel Bulgáriába az ottani testvérközségünkhöz Topcsiba barátságos meccsre.

Az 1973-as évben jutott fel a csapat a Megyei I osztályba. Az akkori Tsz volt a csapat szponzora a legtöbb játékosnak itt biztosítottak munkát. 1979-ben kijutottak a szomszédos Ausztriába Olbendorfba a Pünkösd Kupára, amit meg is nyertek. A Burgenlandi Tartományfőnök fogadta őket. Ezen kívül még 1981-ben és 1982-ben játszottak Ausztriában.

A Megyei I osztályban a bajnokság végén  4. helyezés volt a csapat legjobb helyezése. Az egyik legnagyobb eredmények közé tehető, hogy Kőszeget sikerült legyőzni 1:0-ra. Szintén Kőszeghez fűződik egy félbeszakadt mérkőzés is, verekedés miatt. Az MNK-ban egyszer bejutottak a legjobb 64 közé és az akkori MOTIM verte meg őket 2:1-re így estek ki. Nagy sikernek számított, mikor 1983-ban Bükön alapozott a Novák, Rákosi, Szűcs által vezetett Nyilasival , Ebedlivel Játszó Ferencváros és sikerült megszervezni ellenük hazai pályán egy edzőmeccset. Még akkor is ha 5:0-ra kikaptunk, nagy élmény volt. 1990-ben esett vissza a csapat a Megyei II osztályba, ekkor már a Tsz sem tudta megfelelően támogatni. A 90’-es évektől az Önkormányzat sem tudta megfelelő mértékben támogatni a csapatot, először még a szinten tartás ment, de mindig nagyobb volt a visszaesés.

2004-re szinte a teljes megsemmisülés fenyegette a csapatot.

2005-től aztán új szponzorokkal jött létre a Megyei II osztályba visszajutó Simaság Sport Egyesület. A következő bajnokságban a Megyei I. osztályba feljutók 2008-ban veretlenül megnyerték a Megyei I. osztályt, ami kiemelkedő eredménynek számít. (szponzor kiszállás miatt omlott össze ez a csapat)

Meg kell említeni, Hajszán Gyula serdülőként itt kezdte pályáját, Bősze Ferenc a Haladás

 NB I-es ifjusági csapatában játszott, Gáspár Gyula az NB II-ig, Hajba László és Sábján Árpád az  NB III- ig jutott tőlünk kezdve. Sőt, Sábján Árpád a Megyei Junior válogatottban játszott együtt Illés Bélával.

A volt játékosokból többen bővítették a sikeres bírók névsorát; Szabó József, Kajtár Péter, Szabó Géza, Galavics János, Maróth Krisztián